vetítések kéthetente szerdánként, 18 órától


Időpont: 2009. november - 2010. április
Helyszín: Politikatörténeti Intézet I. emeleti konferenciaterme (Bp. V., Alkotmány u. 2.)
Tovább >

A szélsőjobboldal megerősödése a 2009-es európai parlamenti választás óta nem vita-, hanem ténykérdés. A Jobbik Magyarországért Mozgalomra leadott több mint 427 ezer voks azt jelzi, hogy a párt a szélsőjobboldali szavazótábor többségének integrációján túl, más, a parlamenti pártokból kiábrándult, vagy az azoktól eleve elzárkózó választói rétegeket is sikeresen szólított meg. Mindez nem független sem a gazdasági válság hatásaitól, sem az évek óta kormányzati válságtól, sem a Fidesz azon politikai stratégiájától, amely több vonatkozásban elmosta a határokat a mérsékelt politizálás, illetve a radikalizmus között. A szélsőjobboldal megerősödése ugyanakkor nem egyszerűsíthető le ezekre a tényezőkre, annak ugyanis összetettebb társadalmi és politikai okai vannak. Az elmúlt három évben szélsőséges politikai válaszokra irányuló társadalmi kereslet találkozott a Jobbik által kínált politikával, és e két törekvés kölcsönösen erősítette egymást.

Tovább >

A Magyar Antirasszista Alapítvány (MARA) 2008-tól kezdve minden esztendőben Látlelet
címmel áttekintést készíttet a rasszizmus hazai helyzetéről. A Political Capital Institute idei
tanulmánya már nemcsak általában az előítéletesség, hanem konkrétan a szélsőjobboldal
megerősödésének okait is vizsgálja. A 2009-es európai parlamenti választás eredménye
ugyanis azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban a szélsőséges politikai válaszokra irányuló
társadalmi kereslet találkozott a hazai szélsőjobboldal által kínált politikával, és ez a két
törekvés kölcsönösen erősítette egymást.
Tovább >

SZÍNHÁZLÁTOGATÁS HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEKNEK
 
A MARA Alapítvány színházi előadás megtekintésére hívott hátrányos helyzetű, többségében roma gyerekeket.
A Pesti Színház október 11-ei , „A dzsungel könyve” című előadására invitáltunk meg 520 gyereket, hogy egy színházi produkció  élményével ajándékozzuk meg őket.
Barcsról, Pécsről, Szendrőládról, Abaújszántóról, Tiszacsegéről, Berettyóújfaluról, Tiszabőről érkeztek csoportok, de jöttek gyerekek Pesterzsébetről, Budaörsről és Budapest más kerületeiből is.
 
A színpadról Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színésze és az előadás rendezője köszöntötte kedves szavakkal a gyerekeket. A szervezésben a Romaversitas, a Fővárosi Cigány Önkormányzat valamint a Szebb Gyermekévekért Alapítvány volt segítségünkre. Buszokkal oldottuk meg a vidéki csoportok szállítását, számukra a többórás utazás miatt utiélelemről gondoskodtunk. 
Nagy lelkesedéssel fogadták az ajándékot a gyerekek és kísérőik, a legtöbben eddig még soha nem jártak színházban, a vidékiek többsége Budapestre is először jutott el.
Tovább >

A Magyar Antirasszista Alapítvány mély megdöbbenéssel értesült a roma honfitársaink elleni újabb terrorista támadásról. A helyzet tűrhetetlenné vált! Felhívjuk az ország közjogi méltóságainak, politikai pártjainak  figyelmét arra, hogy a merényletsorozat ellen az eddigieknél sokkal határozottabb állami és társadalmi fellépésre van szükség. Kérjük őket, hogy összehangolt tevékenységükkel segítsék elő a terrorizmus és az erőszakhullám megfékezését.

Magyar Antirasszista Alapítvány

A felhíváshoz csatlakozott a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége

Az alábbi email-címre várjuk a további csatlakozásokat:

mara.alapitvany@gmail.com
Tovább >

Az utóbbi időben elszaporodó erőszakos bűncselekmények jogos borzalommal töltenek el, és tiltakozásra ösztönöznek minden jóérzésű állampolgárt. Különösen tűrhetetlen, brutális tény, hogy a bűnözés már a gyermekeket sem kíméli. A MARA (Magyar Antirasszista Alapítvány) meggyőződése, hogy a tiltakozás önmagában nem elég. Az ártatlan gyermekeket segítenünk kell! A MARA 2 millió forintot ajánl fel a tatárszentgyörgyi áldozatok gyermekei megsegítésére.

Felhívunk minden intézményt és magánszemélyt, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz!


A MARA annak a közös civil éthosznak a nevében tevékenykedik, amely bármiféle faji alapú megkülönböztetést elutasít.


Számlaszám: 10300002-10398988-49020012
Internet cím: www.maraalapitvany.hu
Email-cím: mara.alapitvany@gmail.com

Tovább >

A "Látlelet 2008. - kutatás az előítéletesség és az intolerancia hazai helyzetéről"  a Political Capital Institute által a Magyar Antirasszista Alapítvány felkérésére készített áttekintő tanulmány a hazai előítéletesség és intolerancia helyzetéről, valamint a szélsőjobboldal társadalmi hatásáról.
Tovább >